Gyermekkorom egyik kedvelt szórakozása volt kiülni az udvarra, és elnézni a kakas ténykedését.
Végtelenül lenyűgözőtt az a büszke, harcias, királyi járás, magatartás, ami jellemzi.
Csodáltam, ahogy keresgéli az ételt, majd ha talál valamit, hangos kiabálással, szinte rituális táncot lejtve hívja a tyúkokat, hogy egyenek.
Bámultam, ahogy uralja a sokaságot, és rögtön megtorol mindent, rendet tartva.
Feltűnt, hogy kicsit mintha elkülönülve, kívülállóként lenne tagja a közösségnek – nem olvad bele a tyúkok csoportjába, távolságot tart, nem vegyül. Megőrzi kakas mivoltát, és mégis hozzájuk tartozik.