A teljesség kedvéért
2009 július 18. | Szerző: Fülöp
Elöljáróban nagyon fontosnak tartok valamit elmondani: a blogomat nem azért hoztam létre, amiért sokan, hogy a magánéletemet kitárgyaljam.
Egy olyan közegben és világban, ahol jellemtelen emberek vannak, ez hatalmas kockázatot is jelenthet.
Éppen ezért az utalásszerűen kifejtett történést, hogy milyen törést szenvedett a kapcsolatom, bővebben semmiképpen nem szeretném kifejteni, mint ahogy azt sem, hogy mi az ügy lefolyása, végkifejlete. Nem ezért vagyok itt.
A jóakaratú hozzászólásokat értékelem (a rosszakaratúakkal meg nincs dolgom, a kristálygömbjükből úgyis jobban ismerik az életemet, mint én magam), amelyek arról kívánnak meggyőzni, hogy egy ilyen miatt szakítani, szóval nem kár érte, de mégis óvnék mindenkit attól, hogy egy pár mondatban elejtett közlésből érteni véljen egy egész kapcsolatot, annak minden értékével és nehézségével, és egy döntést sem lehet megítélni az összefüggések és előzmények ismerete nélkül.
Annyit azonban nagyon fontosnak érzek felfedni, és ezt is csak a saját oldalamról, hogy hazudni, vagy a hazugság látszatába keveredni, az lényegében ugyanaz. Döbbenetes érzés belecsöppenni abba, hogy az ember szava leértékelődik, a belé vetett bizalom meginog, és már az igazság kimondása is magyarázkodásnak hat. Érezni azt, hogy az addigi ív megtörik, és a rólam kialakult kép csorbát szenved, amit legfeljebb a szeretet megbocsátása gyógyít be, de ami egyszer elveszett, az visszahozhatatlan.
Sokan úgy értik a szavaimat, mintha a lány féltékenységből (=ez amúgysem igaz) és kiábrándulásból szakított volna. Az senkinek nem jutott az eszébe, hogy ezekután esetleg én (is) szakítottam?
Eszményítem a szamurájokat, akiknek a becsületük a legfontosabb, és ha azt elveszítik, akkor elveszítik az arcukat – és jöhet a harakiri. Én nem vagyok Weekthor, akinél az eszmények pusztán szavak és életérzések, ezért amit leírok, azt igyekszem megélni is, beépíteni a személyiségembe, a gondolkodásomba. A becsületről alkotott fogalmamba az is beletartozik, hogy annak szellemében éljek, amit írok, és számonkérjem magamon a be nem váltott és be nem tartott törvényeket.
Azt a nőt, aki képes szakítani, de nem féltékenységből, hanem felismerve a bizalomvesztés súlyát, azt én szeretni és tisztelni tudom. Az általam szeretett Nő pedig értékes, intelligens és mélyérzésű ember, akinek soha nem vonnám kétségbe az érettségét, komolyságát, méltóságát.
Nem megszólni kell érte, hanem becsülni, főleg egy olyan világban, ahol gyakran vagy lábtörlőt csinálnak magukból az emberek, vagy hazugságban élnek, vagy puszta önzésből hoznak döntéseket, és dobnak el másokat. Egy ilyen világban egy ilyen döntés példát kellene hogy mutasson!
Akik megítélik a kapcsolatomat, és benne bármelyik szereplőt, azok engem bántanak, az én választásomat, az én döntésemet, az én szerelmemet. Mindezt pedig úgy, hogy valójában nem ismerik az összefüggéseket.
A jószándékot értékelem, de úgy érzem, hogy senki nem tud annyit, hogy érdemben hozzá tudjon szólni.
(fel)támadás
2009 július 18. | Szerző: Fülöp
Az elmúlt napok gondolkodással és összegzéssel teltek.
Rá kellett jönnöm, hogy egy ember sok irányba tartozik.
Tartozik a kedvesének, vagyis az emlékének (mindenképpen szeretnék ezzel kapcsolatban reagálni, mert vannak akik jóindulatból, vannak akik hitványságból lekicsinyelték a hazugság látszatának jelentőségét)
Tartozik azoknak, akik szeretik, akiknek ad, és akiket ő is szeret, és akiktől ő is kap.
Tartozik az ellenségeinek is.
Tartozik magának, az önbecsülésének.
Tartozik a kimondott szónak.
Tartozik azoknak a kérdéseknek, amiket nem beszélt át.
Helyesen dönteni nehéz, mert minden döntés vitatható és kritizálható. Többféleképpen is lehet helyesen dönteni, a kérdés az, hogy a különböző elemekből melyikre tesszük a hangsúlyt.
Úgy döntöttem, hogy maradok, maradnom kell, mert több tartozás köt ide, mint amennyi eltávolítana.
Nem jó érzés visszavonni véglegesnek szánt döntéseket, és ezért vállalom is a negatív megítélést. A magamét is.
Nincs megalkuvás, nincs kegyelem, és nincs önfeladás.
Hamarosan új blogot fogok indítani új alapról, de nem feledkezve meg a múltról sem, és azokról az emberekről, akik megmutatták, hogy mennyit érnek – mindenkinek meg fogom adni, amit kiérdemelt!
Itt vagyok, másként nem tehetek!
Újra itt
2009 július 17. | Szerző: Fülöp
Voltak, akik arra kértek, hogy maradjak. Voltak, akik arról győzködtek, hogy helytelen elmennem. Voltak, akik azt mondták, hogy ha már kimondtam, akkor nem tehetem meg, hogy elmegyek. Voltak olyanok, akik örültek, hogy elmegyek.
Ebből a sok mondásból rájöttem arra, hogy az ember többfelé adós.
Adós a kedvesének, adós azoknak, akik szeretik, adós az elveinek, és adós az ellenségeinek is.
A helyes döntéshez a sok adósság egyenlegét kell kikalkulálni. Éppen azért, mert ilyen sok tényezőből áll egy döntés, nincs olyan változat, amely ne lenne vitatható. A kérdés az, hogy melyik elemre tesszük a hangsúlyt.
Ez volt a helyes döntés filozófiája.
A kalkulációmban arra jutottam, hogy bár negatív vetülete is van, és bár a szavaim súlyát még előttem is kikezdi, mégis maradok, mert több érv és ember szól mellette, mint ellene.
Új emberként tértem vissza, jobban ismerem az utat, amelyen mennem kell. A megújuláshoz új blog is szükséges, félretéve minden eddigit. Az új neve: qui est nihil – aki nincs.
Az aki nincs filozófiai kategória és rang, és egyáltalán nem a senkit jelöli.
Köszöntő
2009 július 17. | Szerző: Fülöp
Az elmúlt időt munkám kötetlenségének köszönhetően gondolkodással tölthettem, és sokat fejlődtem, sokat erősödtem. Mindig hálásnak kell lenni a negatív tapasztalatokért is, mert azokon keresztül is az Igazság tárja fel az arcát.
Azt gondolom, hogy a jóra-helyesre törekvés sohasem feledkezhet meg arról a világról, ami körülveszi.
Ha a jóra-helyesre törekvés elszakad a valóságtól, akkor fantazmagóriává változik, és előbb-utóbb belefut a pofonba.
Ha valaki csak az adott világ realitásait veszi figyelembe, az nem törekedhet a jóra és helyesre, mert a cinizmus, a hitetlenség lesz úrrá rajta.
A kettő egyensúlyára kell törekedni ahhoz, hogy az álmokat meg is tudjuk valósítani. A realitás és az eszmeiség ötvözése örökös harcot fog jelenteni, mert mindig ott lebeg a veszély, hogy az ember átbillen a határon, és vagy túl realista, vagy túl idealista lesz.
Akik félnek a kockázattól, azok a két végletbe menekülnek, a hitetlenségbe vagy az idealizmusba.
Tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a kocsmában lehet sportszerűen verekedni. Hibáztam, amikor elkeseredtem azon, hogy a kocsmában nem tartják be a szabályokat. Bűnt követtem el, amikor kocsmatündéreket egyenrangú partnernek tartottam.
A korábbi gyakorlatomat fél szívvel végeztem, bizonytalanul. Ott lebegett a lelkemben a kétség, hogy jogom van-e kimondani a kellemetlen igazságot, megbánthatok-e embereket, és helyes-e, ha törlöm a perlekedőket.
Amikor ilyen kétségek vannak egy emberben, az csak azt jelenti, hogy nem hisz eléggé az igazában, a tapasztalatában, a tudásában.
Nietzsche írja valahol, hogy a mai világban már nincsen meg a bátorság az erősekben a távolságtartás pátoszához. Hogy az idióták egyenlősdije azt jelenti, hogy az okosnak úgy kell beszélnie magáról, mint ha ő is idióta lenne, nehogy megbántsa a többieket.
Ennek vége. A mai naptól annak a képmutatásnak, amit eddig folytattam, vége. Nem vagyok hajlandó úgy viselkedni, mintha egy lennék a sok közül, mintha én is idióta lennék. Nem vagyok hajlandó arra, hogy kocsmatündérekkel és falusi bikákkal folytassak diskurzust úgy, mintha egyenrangúak lennének velem.
Ha az idióta, a moral insanity emberrel egyenrangúként beszélek, azzal nem megtisztelem őt, hanem magamat alacsonyítom le, őt pedig olyan helyre teszem, ahol talán soha nem lesz.
Rengeteg a hiányosságom, félművelt is vagyok, a többszáz kötetes könyvtáramat is hiányosan olvastam el. A jóra törekvésem mellett hiú is vagyok, és végletes, de a többségnél százszor intelligensebb, átgondoltabb, műveltebb, tudatosabb, tapasztaltabb vagyok. A többségnél lelki dolgokban ezerszer többet és jobban tudok.
A nagyobb tudás nem egyenlő a biztos tudással. Az is tudás, ha az ember ismeri a dilemmákat, a válaszutakat, a kockázatokat.
Az idióta nem ismeri ezeket, a kétséget is legfeljebb akkor, ha éppen csalódik a szerelemben, elveszíti a munkáját, és boldogtalan
Általában tudom ítélni, hogy egy ember írása mögött mi van. Meg tudom ítélni, hogy mennyi a puszta szó, és mennyi mögötte a tudás, a tapasztalat.
Nem szeretem a hazugságot, a szerepjátszást, a képmutatást, a fellengzős ürességet, a hamis idealizmust.
Van bennem gyűlölet, megvetés, nagylelkűség és erő – mert Valaki vagyok, a Valaki pedig általában irritálja az emberek egy bizonyos csoportját. Ez az irritáció végigkísért az életemen. Innentől az leszek, aki felvállalja, hogy Valaki. Valaki, aki jobban tud, jobban lát, és több………..
Vadmacs elvezetett erre az útra. A hitvány emberekkel történő találkozás mindig ráébreszti az embert a saját értékeire, rádöbben arra, hogy ő micsoda nem. Belenézni a mélységbe sötétségébe kontrasztot teremt.
Itt vagyok, itt leszek, és nincs kegyelem, és nincs megalkuvás.
Köszönet
2009 július 15. | Szerző: Fülöp
Külön szeretnék köszönetet mondani az értelmes és értékes hozzászólásaikért, amikkel nem mindig értettem egyet:
Suzannenak, Juditnak, Lének (nagyon tisztelem, hogy Rzsot, bár nem ért vele egyet, védelmébe vette, méltánytalannak és tapintatlannak tartva az írásomat) és bár P-vel megszakítottam a kapcsolatomat, de értékeltem, és értékelem a kiegyensúlyozott véleményformálását (túl azon, hogy emberileg helyes módon felszólalt a privát szféra megsértése miatt)……..
Antoinenal különös volt a viszonyom, egyszerre akartam tőle távolságot tartani, egyszerre éreztem idegennek, és ugyanakkor figyelemre méltó személynek – gyakran nem értettem a jelenlétét itt……a blogomban, és az NLC-n..
Szerettem Bodza blogját, mert olyan nőiesen intelligens és érzékeny, szerettem Kardfogú Nyuszi páratlan bájos fogalmazásait, amiknek a hatását rendkívül növelte az egyes harmadik……….:))
Suzanne írásai mély emberségről és stílusról adtak tanúbizonyságot, annak ellenére, hogy az emberi drámák iránt van némi tompaságom….:)
Christine kifinomult, nyitott személyisége, öniróniája és iróniája is megfogott…..:))
Mindenkitől elnézést, akit nem említettem külön, de a legaktívabb embereket akartam kiemelni………..:)
Búcsú
2009 július 15. | Szerző: Fülöp
Vadmacs sértettségből, hiúságból, bosszúvágyból átlépett egy határt, amit semmi nem indokol, és semmi nem ment.
Tavaly néhány kedveskedő kommentemet követően levelet írt nekem, ő keresett meg. Pár levél elejéig kapcsolatban álltunk, amit végül én zártam le. A lezárást, a kérésemet, hogy ne írjon többet, sértőnek érezte – amúgy jogosan, mert nem tolerálom a figyelmetlenséget, és ezt elég keményen szoktam közölni..
Most, hogy érdeke és sértettsége úgy indokolta, a tavalyi levelezés történetét meghamisítva és utólagosan értékelve közszemlére tette a saját verziójában – ebben semmi sem úgy van, ahogy történt.
Egy konfliktus során odáig süllyedt, hogy a privát szférával visszaélt. A legsilányabb emberek jellemzője, hogy annyira ártani akarnak a másiknak, és annyira eszköztelenek, hogy minden lehetséges módot felhasználnak a cél érdekében, és nincs határ, amit át ne lépnének. Még ha ehhez hazudniuk is kell.
Visszaélt a bizalmammal utólag – ezzel tönkretette a kapcsolatomat azzal, akit szeretek.
Vadmacs verziójában én egy béna lúzer vagyok, aki ráakaszkodott, kereste a társaságát, találkozni akart vele, ő pedig elhajtott. Ez a valósággal is, és azzal is, amit én a kedvesemnek elmondtam, ellentétben áll.
Az egyoldalú, hamis és eltorzított verziójával a hazugság látszatába kevert a kedvesem előtt, mert egy szerelmes nőnek ilyen ellentmondást, ami az általam elmondottak, és Vadmacs verziója között van, nem lehet kimagyarázni, akármilyen rossz véleménnyel legyen is egy Vadmacs tipusú személyről.
A becsületemre vagyok a legkényesebb, akár a szamurájok, és nem tudok egy olyan helyzetben élni, ahol rám a hazugság árnyéka vetül, ezért a kapcsolatom folytathatatlannak tűnik (harakirire jelenleg nem futja a lelkierőmből :)).
A blogom a kedvesemhez kötődött és kötött, ám mivel elveszítettem, szükségszerű, hogy befejezzem itt a pályafutásomat. A jelképeknek, a szimbolikus cselekvésnek mindig nagy jelentőséget tulajdonítottam, és ez a blog őt jelenti a számomra.
Vadmacsot a nap folyamán többször kértem, hogy a privát szféra diszkrécióját tartsa tiszteletben.
Nem azért kértem, hogy eltitkoljak valamit a kedvesem előtt, nem azért, mert elvitatnám a jogát, hogy akár a legközönségesebb stílusban is megszóljon, hanem azért, mert súlyos bűnnek tartom, ha valaki átlép olyan határokat, amiket nem lenne szabad.
Ha mindenki, aki jogosnak érezné, hogy büntesse a másikat, közzétenné a titkait, leszólná a külsejét, utólag gyalázná, akkor nem lenne érdemes senkivel levelezni, és csak a titkolózás és szerepjátszás lenne értelmes magatartás.
Meg kell említenem, hogy vannak az NLC-n olyan lányok, akik a társkeresésük során férfiaktól kapott leveleket, jóllehet név nélkül, a többiek szórakoztatására közszemlére teszik, mert valamilyen egyéni szempont alapján bénának, lúzernek, idiótának érzik. Ez a gyakorlat is önmagáért beszél.
Azt gondolom, hogy Vadmacs attól függetlenül is, hogy az életembe így beletenyerelt, bemutatta, hogy milyen ma egy átlagos lány, mit lehet tőle várni, milyen szilárdan és mélyen gyökereznek az erkölcsei – és miért olyan sok a méltatlan és vádaskodó elválás és válás. Hiányzik hozzá a kultúra, a belső tartás, az intelligencia.
Nem haragszom rá, csak megvetem és szánom – kifogásolja, hogy kritikus vagyok az emberekkel, és “kötözködöm”, de ő sem képes többre, mint hogy magatartásával minden negatív meglátásomat igazolja. A demokratizmus és egyenlősdi hazugság.
Nem haragszom rá, és rosszat sem kívánok neki, csak azt, hogy ha majd megorrol rá valaki a környezetéből, és kiteregeti a titkait “büntetésből”, és ő majd megalázottan reklamál a jogairól, akkor jusson eszébe ez az eset! Jusson eszébe, hogy nyomatékos és többszöri kérésemet is figyelmen kívül hagyta, vagyis nem büntetett, hanem emberi alapjogaimtól megfosztott (mert még a gyilkost is legfeljebb diktatúrákban teszik teljesen jogfosztottá)!
Én csak azt kérem búcsúzóul, hogy minden jó érzésű ember tiltakozzon a gyakorlat ellen, hogy valaki visszaéljen mások bizalmával, és kiteregesse bármilyen okból a levelezését, utólagos érdekeinek megfelelően elferdítve a történteket.
Mindenkinek elrettentésül, avagy a közönségesség megnyilatkozása:
https://vadmacs.cafeblog.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=106012
érdekek szövevénye
2009 július 15. | Szerző: Fülöp
Pár esztendeje a lakóközösséggel kapcsolatos tapasztalataim ráébresztettek arra, hogy miként gondolkozik az emberek többsége ma Magyarországon.
Bevezető kérdés: mit árul el rólunk az a feltételezés, amivel a másikat gyanúsítjuk?
Tagja voltam a számvizsgáló bizottságnak, és így a közös képviselő bizonyos javaslatokat az én jóváhagyásommal valósíthatott meg.
Egy alkalommal egy alternatív kábeltévé és internetszolgáltató képviselőjét kellett volna meghallgatnom, hogy a jóváhagyásommal az ajánlatot továbbítani lehessen a lakók felé.
Mivel akkoriban jelentek meg ezek az új cégek, és hallottam jót-rosszat egyaránt, részint bizalmatlanságból, részint közönyből, részint lustaságból nem hallgattam meg, és nem járultam hozzá, hogy a lakók felé ajánlhassa a szolgáltatását.
A részemről, indokaimtól függetlenül, ez nem volt demokratikus, és a bizalmatlanságomon túl a lustaság jelentős súllyal befolyásolta a döntésemet. Utólag megbántam, viszont amikor néhány lakó megtudta, hogy én akadályoztam meg az ajánlattételt, akkor rögtön azzal a felvetéssel éltek, hogy bizonyára pénzt kaptam az addigi szolgáltatótól.
Nem sokkal ezután a lakók egy része meggyűlölte a közös képviselőt, és a leváltását akarták. Nem ismerve a társasházi törvényt jogtalanul, és érzelmeiktől elvakulva elég durva és sértő módon elindították a leváltást, az új képviselő megválasztását.
Nem értettem egyet a leváltással, ám a demokrácia lényege, hogy álláspontok ütköznek, és a többség akarata dönt. A magam részéről nem is annyira a régi képviselő megtartása mellett kardoskodtam, hanem szerettem volna, ha törvényesen, tisztességes hangnemben zajlik a procedúra.
Mivel a lázadók csak azt látták, hogy akadályozom az ő szándékukat, és mivel a közös képviselő megítélését csak a saját nézőpontjukból tartották igaznak (az attól való eltérő álláspont csak hazug lehet), nem tudtak mást feltételezni a viselkedésemben, mint érdekeket. Többen megvádoltak, hogy az akkori képviselő lefizetett. Törvényességi felvetéseimre pedig csak néztek (ekkor jöttem rá, hogy addig nem lesz itt jogállam, amíg a törvényességre törekvés nem épül be az emberek gondolkodásába – mindezt a mostani, Magyar Gárda körüli felhajtás csak keserűen megerősítette).
Nem először futottam, és futok bele abba, hogy az emberek egy jelentős része nem hisz semmiben – a saját egyéni körét leszámítva -, amiért harcolni akarna, és konfliktust vállalni. Mivel magukból indulnak ki, minden magatartás mögött személyes érdekeltséget keresnek, és semmi mást nem tudnak feltételezni.
Olyan szinten az egyéni önzés logikája vált általánossá, hogy a közéletben is, ha valaki kiáll egy ügyért, amiből neki nincs semmi haszna, pusztán hitből és együttérzésből harcol, rögtön gyanút von magára, hogy a háttérben pénzért és hatalomért csinálja, és nem is ő cselekszik, hanem általa árnyékba húzódó összeesküvők……
Ilyen törpék, cinikusak, önzők lennénk? Tényleg nem hiszünk semmiben, ami túl van a személyes érdekeinken?
Szomorú………….pátosz és képmutatás nélkül mondom, hogy tényleg nagyon elszomorít….így nem lehet, így nem érdemes…
sötétlő félelem
2009 július 14. | Szerző: Fülöp
…..van a szendergőknek egy faja.
Ha világos szóba ütközik, amelyik a helyzetet feltárja, akkor a lényén valami mélyről jövő ellenállás hatalmasodik el, legvégül indulattá fokozódva.
Már nem is vitatkozik, türelmetlenül dobbant, és legszívesebben eltörölné a szót, amely irritálja.
Mindegy, hogy a közönségesség, vagy a kifinomult műveltség köntösében nyilatkozik meg – fényiszonyban szenved. Az Igazságtól fél, mert abban különállását, játékát, önzését és egyénieskedését veszítené el.
Elhagyatva……….
2009 július 14. | Szerző: Fülöp
“Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint!” (Máté 16, 21-23)
Nem mondom, hogy a kereszténység a szívem csücske lenne, mégis, néha beugranak részletek, amelyek egyik-másik esemény miatt fontossá és aktuálissá válnak……………..
Örülnék, ha mindenki értené ennek a részletnek a fontos mondandóját komment nélkül is.
Nagyon fontos. Benne van minden a barátokról, akik szeretetükkel éppen a nekünk kijelölt, önként vállalt úttól akarnak eltéríteni. A hamis szeretetről, ami önző módon meg akar tartani magának, még azon az áron is, hogy lebeszél mindet a helyes döntésről.
Nem az ellenségeink okozzák a legtöbb fájdalmat, hanem a szeretteink, barátaink. Pont azok, akiktől azt reméljük, hogy azonosulni tudnak velünk, és támogatást tudnak nyújtani a jelképes csatákban is.
Pedig nem. Ráadásul gyakorta szeretetnek és aggódásnak álcázott lustasággal akarnak ránk hatni. Inkább a saját nyugalmukat féltik, és kívül akarnak maradni a konfliktuson………
Bevégeztetett
2009 július 21. | Szerző: Fülöp
Ez a blog a maga tartozékaival együtt bevégeztetett. Fülöp atya fennálló tartozásai, elmaradt válaszai és kérdései immáron a levegőben lógnak megoldatlanul :)))
Az új blog címe: qui est nihil – aki nincs. Aki nincs, az nem azonos a senkivel. Nincs sorsom, csak itt vagyok a világban, vagyis tulajdonképpen nem vagyok. Ha majd egyszer végrehajtom a nagy varázslatot, akkor senki nem fog emlékezni rám, csak egy lyuk leszek az emlékezetben:
https://quiestnihil.cafeblog.hu/
Bodzától kaptam – köszönöm neki (a blogom mosolyra fakasztotta – ilyen is van :)))
Oldal ajánlása emailben
X