Szituációk

2008 december 1. | Szerző: Fülöp |

A felállás tipikus: két lány, barátnők. Az egyik felszabadult, vagány, nőiességét kihangsúlyozó, önbizalomtól duzzadó, rámenős. A másik az árnyék. Visszafogott, semmi felszabadult, széles gesztus nem jellemzi. Társaságban a perifériára helyezkedik, és igyekszik észrevétlen maradni. A barátnőjét csodálja, és olyan szeretne lenni, mint ő. Ugyanakkor irigyeli, mert a pasik mindig vele flörtölnek.

A két lány megismer egy pasit. Hármasban beszélgetnek. A vagány lány flörtöl, nyomul, viszi a pálmát, hangosan nevetgél. A fiú azonban mégis a csendes lány felé fordul, próbálja bevonni a beszélgetésbe, bókol, keresi a tekintét. A lányka boldog, érzi a figyelmet, ugyanakkor zavarja a helyzet, mert szokatlan a számára. Nem tud feloldódni a fiú érdeklődésében, és egy kicsit fél is, hogy barátnője féltékeny lesz. Valamiért ezt hűtlenségnek éli meg vele szemben. Elvégre ő csak az árnyék, most ennek ellenére az általa csodált lány szorul háttérbe. Mégis, amikor hazamegy, egész lényét átjárja egy csodálatos boldogság: kitágul számára a világ (másnapig, amikor is visszasüpped árnyék mivoltába, miközben ott őrzi a reményt, hogy a fiú újra felbukkan, és történni fog valami).

A fiú teljesen elbűvölt. Érzi a lánykában a nyiladozó nőiességet, a visszafogottság titokzatosságát, valami egyszerű kedvességet.  Már félig szerelmes. Már szinte egészen szerelmes.

A barátnő kétféleképpen szokta ezt a helyzetet kezelni.

Egyik lehetőség, hogy kissé anyáskodva próbálja pártfogolni gyámoltalan társnőjét, szeretné sikerélményhez juttatni. Az ő hiúságának is jól esik, hogy kerítő lehet, segíthet.

A másik alaphelyzet a féltékenység. Ő kijelölte a lányka számára a határokat, a szerepeket, amiket mellette betölthet. A beszélgetés alatt nő benne a feszültség, igyekszik rövidre zárni a jelenetet, hogy azután fel nem vállalva a valódi problémáját, sértetten alázza árnyékát.

A történet tanulsága: valójában túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az önbizalomnak, a stílusnak, a fellépésnek, az önmenedzselésnek. A lányka negatív példaként szerepelne egy párválasztási tanácsadó könyvecskében, pedig magát adta, és pont ezzel vonta magára a fiú figyelmét, akit kevéssé érdekelt a nőies, felszabadult, ápolt, szexisen öltözött nő. Vannak trükkök, fogások, “mágikus” gyakorlatok, amelyek hatásosak lehetnek, mégis az eredmény szempontjából kudarcnak bizonyulnak. Mert a hódítás során nem valódi emberek, hanem szerepek, maszkok érintkeznek, és az ilyen kapcsolatok csak addig lehetnek eredményesek, amíg fenn tudják tartani a játékot, és elkerülik a valódi bensőségességet.

Kisarkítva: a szexis és öntudatos barátnő esélyei nagyobbak, de sokkal valószínűbben fog siralmas kapcsolatokba kerülni, mint az “árnyéka”, aki ugyan nem válogathat annyira, de ritka találkozásai elmélyült és kölcsönös szerelemre adnak számára esélyt.

Barátnője iránti csodálat és irigysége abból fakad, hogy a saját értékeit lebecsüli. Viszont őszinte ártatlanságával könnyen becsapható. De mindennek ára van: a becsaphatóság azt jelenti, hogy valaki képes és alkalmas egy valódi kapcsolatra, míg a magukat védő, a becsapástól rettegő emberek nem vállalnak valódi kockázatot, így nem is nyerhetnek valódi kapcsolatot. Játszmáikkal, maszkjaikkal eljátszák a saját esélyüket.

“Féltek meghalni, ezért belehaltak a félelembe”. A meghalás itt szimbolikus aktus. Azt jelenti, hogy valaki megfeledkezik önmagáról, és átadja magát az érzéseinek, a másik embernek, és a közöttük levő távolság megszűnik. Félelemmel, határokkal, játszmákkal nem nyerhetünk semmi igazit.

Mindenki életében ott lebeghet egy fájdalmas emlék: kapott egy lehetőséget, érezte, hogy ez nagy és igazi lehetőség, de nem merte átadni magát, inkább rejtőzködött, kivárt, taktikázott. A pillanat, a döntő pillanat azonban elszaladt. Még ha nem is tudatosan, az ember hordozza magában ennek a vereségnek az emlékét. Amikor megbukott emberként. Amikor gyáva és rest volt. És nincs is kudarc, ami ehhez fogható lenne. Amit csak tetézünk azzal, hogy elhazudjuk utólag. Próbáljuk kissebbíteni, elkenni. Meggyőzzük a barátainkat, a családunkat, magunkat, hogy semmi sem történt. Pedig történt. Azaz valójában nem történt meg valami fontos. És akárhogy tagadjuk, ez belevésődik a lelkünkbe, és árnyékot vet az életünkre.

Jobb a bűntudat, mint a hazugság! A bűntudatból van előrelépés, a hazugság azonban mocsárként szippant magába.