Unalom

2008 november 23. | Szerző: Fülöp |

Nincs ereje elküldeni a másikat. Már unja, vagy sohasem szerette. Türelmetlen távolságtartással méregeti, néha kínosan elmosolyodik, bár nem érti a hallottakat, de nem is érdekli. Ott ülnek a kávézóban. A férfi lelkes, rajongó, dinamikus. Azt hiszi, hogy tartanak valahová. Gyanútlan. A nő azonban fejét kicsit hátraszegi, hogy távolról láthassa a jelenetet, aminek ő is résztvevője. A férfi lelkesedését értetlenül, kivülállóként szemléli. Rá már nincsen hatással. Viszont kiutat, alternatívát sem lát a maga számára. Ezért vár. Vár, hátha történik valami: hátha észreveszi magát a férfi, hátha kiragadja közönyéből udvarlójának rajongása, hátha csoda történik, és újra szerelmes lesz, hátha jön valaki, és elrabolja ebből a gyötrődésből.

De semmi sem történik, neki pedig nincs ereje véget vetni az egésznek. Kissé unott. Unottan hagyja megtörténni később a sötét utcán a csókot, az ölelést. Túlságosan unott és erőtlen az elutasításhoz, a szakításhoz. A férfi meg vak, vagy nem akarja észre venni, hogy nincs semmi. Csak a saját érzéseit látja…….