A lányok angyalok?

2008 október 28. | Szerző: Fülöp |

 

A minap sétáltam az utcán, mikor is kilépett egy teázóból három 20 év körüli csinos, választékosan felöltözött lány, és “eltapostak”.

Az eltaposás képletesen értendő. Arról az érzésről beszélek, amit bennem kiváltottak.

Tulajdonképpen nem néztek szét, nem pillantottak a körülöttük hömpölygő emberekre, hanem csak úgy, mint akik beérik önmagukkal, vékony ajkukat mosolytalanul viselve lépdeltek büszke határozottsággal, mint akik tudják, hol a cél, hova tartanak.

Megrettentem tőlük, a kérlelhetetlenségüktől, attól a kemény öntudattól, amellyel csak fiatalok képesek a világot birtokba venni. Megijedtem a mosolytalan, lágyságot nélkülöző vibrálástól, ami körülvette őket. Egymással sem igazán beszéltek, csak mentek, pár szót váltottak közben, de gondolom, a fő kérdéseket a teázóban kimerítették. És nem érdekelte őket a külvilág, és benne senki más. Hogy hol jártak közben, jártak-e valahol is, legalább képzeletben, azt nem tudhatom. De láttam bennük a győzni akaró magahívést, az önbizalmat, és a lúzerek megvetését. A lúzerekét, akik nem szépek, nem sikeresek, nem okosak, nem öntudatosak.

Néztem ezeket a cseperedő nőket, és miközben szépek voltak, csak azt láttam, hogy szépségük erejét fiatalságuk adja, és a gondosan megválogatott ruha. Láttam bennük a sebezhetőséget, de nem láttam a nőies bájt, amely a gyengeségből, törékenységből is erőt csinál.

Mentek hát keresztül mindenen a jövőbe. Még romlatlan hittel, még sebzettség nélkül, még bármit lehetségesnek tartva. Keményen, ridegen, mosolytalanul.