Halottak között
2009 július 9. | Szerző: Fülöp |
A megújulás, a fejlődő élet záloga, hogy a halott emberek, eszmék, sejtek, átadják helyüket a jövőnek, az újnak.
Minden társadalom és közösség megreked, ahol a halottak nem állnak félre, hanem konokul úgy tesznek, mintha élnének, és még mindig birtokolnák a jövőformálás képességét, pedig már a jelennel sincsen igazi kapcsolatuk.
Azt gondolom, hogy a halottak is akkor őrizhetik meg az irántuk érzett tiszteletet, és a méltóságukat, ha időben meghalnak, vagyis visszavonulnak, önkéntes passzivitást vállalnak.
Szülők, politikusok, vezetők, emberek feladata felismerni, hogy mikor kell félreállniuk, mikor haltak meg, mikor lettek a jövő embereiből a múlt árnyai.
Minden élőt óvok attól, hogy a múlt árnyaival kösse össze az életét. Ha a szülők nem képesek belátni, hogy már meghaltak, és nem tudnak érvényes dolgokat mondani, akkor tekintsünk rájuk halottként, akiknek még jár az állkapcsuk, még kapaszkodnak az életbe, de már semmi értelme annak, amit mondanak.
Egyre mélyebb bölcsességet érzek abban, amikor az öreget, aki már nem tudott a család életéhez hozzájárulni, kivitték az erdőbe, vagy jobb esetben maga ment el meghalni a barlangba (kénköves gáz párolgott a földből).
Ez nem a taigetosz eszménye, nem az életképtelenek leszórása a szakadékba, még csak nem is tiszteletlenség. Aki már meghalt lelki, szellemi, érzelmi értelemben, az vonja le a konzekvenciát, ismerje fel a helyzetét!
Várom a megkövezést………..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Jó ilyet olvasni egy halott “tollából”…
Legalább szellemes, vagy frappáns lennél, vagy irónikus……….de ez a gyerekes odamondogatás, kakaskodás, fárasztó modorosság……..lehangoló. Ezentúl nem töröllek, megígérem. Már azt is feleslegesnek érzem…
Csak a szülő-gyermek viszonnyal kapcsolatban akarok hozzászólni.
Egy “gyerek” számára borzasztó nagy dilemmát okozhat az, hogy mit kezdjen egy ilyen “halott” szülővel.
Mert a “halott” szülők azok, akik egyáltalán nem képesek belátni azt, hogy az új generáció többet és hatékonyabban tud tenni a világért, ha nem korlátozzák döntéseiben, ha nem próbálnak lépten-nyomon lelkiismeret-furdalást ébreszteni bennük azáltal, hogy folyamatosan sérelmezik mellőzöttségüket.
Vannak szülők, aki mindig csak a fiatalokban fogják a hibát látni, és gyermekeik önállósodási szándékait, szárnypróbálgatását hálátlanságként, tiszteletlenségként értelmezik. Legrosszabb esetben akadályozzák is boldogulásukat.
Könyörtelen idők voltak azok, amikor az öregek önként elmentek a Büdösbarlangba, és nem eszméik avíttsága miatt, hanem mert kevés volt az étel.(És még könyörtelenebb, amikor a frissen szült nő rátette a dunyhát a csecsemőjére, arra meg a lábát. Nem volna jó, ha visszatérne.)
Ha a szülők már nem képesek érvényes dolgokat mondani, akkor sem tekinthetjük őket kidobandó tárgyaknak, és nem kívánhatjuk a halálukat!!! Létüket tiszteletben kell tartani!
A megkövezésedet azonban másokra hagyom!
Éppen azért, mert elnézve sok-sok, az élet küzdelmében testi és szellemi ronccsá lett idős embert, rettegek, hogy egyszer én is idejutok. És nem bánnám, ha a megfelelő pillanatban egy kamion épp szembejönne velem……….
Fukadzava Hicsiro
Kedves Su!
A Büdösbarlangot csak szimbólumként használtam. Természetesen tudom, hogy vitatható hasonlat volt – de hát provokatőr volnék……..:)))
Kedves Levendulás!
Rákerestem a Neten, de nem találtam olyan oldalt, ahol olvasni tudnék tőle-róla. Mit akartál üzenni ezzel a beírással?
Fukadzava Hicsirót inkább a közkönyvtárban javaslom keresni. A “Kósúi bölcsődal” vagy a “Zarándokének” és sok más írása is arról szól , amit itt írsz…
Könyvtárlátogatási szokásaimat ismerve, akármennyire kíváncsi vagyok, tudatlanul fogok meghalni. :)))
márpedig ha csak a neten böngészel nagy kényelmesen, nem számíthatsz irodalmi műveltséged kiteljesedésére.:-)