Csak remélni merem, hogy Isten van olyan bölcs, előrelátó, hogy nem ruházta fel az embert a bevonzás, teremtés, világformálás szellemi hatalmával, és nem kell attól rettegnem, hogy írástudatlanok és harmadrészt bolondok milyen holnapot szugerálnak bele az életünkbe, hogyan térítik el mások sorsát, csak azért, hogy nekik jó legyen.
Ámen!
Az, hogy van-e bevonzás, avagy nincsen, most teljesen lényegtelen. Egy más szempontból akarom megvilágítani a kérdést, ezért most fogadjuk el azt a lehetőséget, hogy működik.
A köznapi ember elolvas néhány művet, amely rányitja a szemét arra, hogy van bevonzás, van pozitív gondolkodás, van teremtő képzelet. Mindezek eredménye a felismerés, a hit, hogy befolyásolni tudja a saját sorsát, a számára kedvező és fontos eseményeket elő tudja idézni.
Ezzel el is indult a spirituális ösvényen, és ki is teljesedett a lelkisége!
Tehát a köznapi ember, aki amúgy nem tudja, hogy igazán hol van, mi a világ, mi az élet, mi az ő létének értelme és célja, mit vár el tőle Isten, és hogy létezik-e egyáltalán, illetve hogy a tetteinek miféle következményei lehetségesek, azt veszi a fejébe, hogy ő most ezzel a tudással (pontosabban tudatlansággal) Istent fog játszani, és ötletszerűen a saját életét fogja irányítani.
Mivel mélyen spirituális, ezért rögtön olyan gondolatai támadnak, hogy egészséget, gazdagságot, sikert, szerelmet, előléptetést, boldogságot kellene bevonzania – ezek ugyanis a legmélyebb spirituális célok számára. A pozitív gondolkodással pedig ki kellene zárnia életéből a negatív eseményeket – mindezt azért, mert nem mellékesen tapasztalatokon nyugvó bölcsességre vágyik, ehhez pedig minden kell, csak a negatív élmény nem. A bölcsességet már amúgy is megadta neki az a pár mélyenszántó könyv.
Hogy a bevonzással, teremtő gondolattal esetleg mások szabadságát sérti-e, hogy mindez manipulálja-e a környezetet, belenyúl-e a világ rendjébe, megváltoztatja-e mások sorsát, az nem érdekes! Ez még kérdés szintjén sem jut eszébe! Ez az ő lelkisége!
Hogy mindez esetleg karmát idéz elő? A feltételezés is végtelenül távol áll tőle! Nála a karma csak munkafogalom, amellyel az életben előálló váratlan eseményeket lehet tetszetősen megmagyarázni, ám hogy esetleg tovább is gondolja a karma fogalmát, és ez elindítsa egy átgondoltabb úton? Hát ne legyünk ennyire optimisták!
A kisgyermek áll az üst mellett, és pillanatnyi hangulata alapján beledobálja a raktárban található anyagokat. Ami éppen megtetszik neki, anélkül, hogy tudná, mi is az valójában.
Halvány sejtelme sincs, hogy pörkölt lesz a végeredmény, vagy atombomba, nem is érdekli, élvezi, hogy hatalmában áll bármit beledobálni az üstbe. Csak néz ártatlan szemekkel, elbüvőlve a saját lehetőségeitől!
Ez a “felnőtt”, “spirituális”, “felelősségteljes” és “átgondolt” élet összegzése. Ilyenből láthatunk rengeteget magunk körül. Nos, inkább jöjjenek a fasiszták!
Tényleg csak ennyi lenne az ember? Tényleg nem képes többre? Tényleg ennyien megrekedtek az ötévesek szintjén? Mi alapján, és milyen alapon akarunk jobb és harmonikusabb társadalomban élni? Kikkel építenénk fel ezt a társadalmat és közösséget?