Az ember legjobb barátja

2009 május 12. | Szerző: Fülöp |

Azt mondják, hogy az ember legjobb barátja a kutya. Hogy mindez fordítva is így lenne, azt már kétlem.

Elszaporodó jelenség, hogy magányos emberek, és korántsem öregekre gondolok, társtalanságukat oldva kutyát (vagy egyebeket) vesznek magukhoz.

Ennek pozitív hatásait nem lehet eléggé ecsetelni. Valakiről gondoskodni kell, aki hálás, szeretetteljes. Ha nem is partneri viszony, de viszony, ami örömöket, érzéseket ajándékoz mindegyik félnek.

És mégis.

Hősünk, a magányos harmincas leány, egy pesti bérház negyedik emeletén tengeti életét. Minden nap 10-12 órát dolgozik, majd miután hazaér, jön a kutyasétáltatás a parkban.

A leányzó boldog, hogy van valakije. Valakije, aki napi 10-12 órát vár egy lakás meghitt magányában gazdájára. Akinek az élete kimerül a várakozásban. Aki azért van, hogy a gazda jól érezze magát, ne legyen egyedül.

A kutya az ember legjobb barátja. Ha lennének is igényei, legfeljebb elhízik, megszomorodik, rövidebb ideig él, de egy valódi partnerrel ellentétben nem vitatkozik, nem panaszkodik, és néhány higéniai problémát leszámítva igénytelen, alkalmazkodó. És nem tud szakítani, ha elege lesz – merthogy nem lesz elege.

Ideális hát bármilyen embernek, aki nem tudja beérni egy plüssmaci passzivitásával, és önműködő, azonnal játékra kész örömforrásra vágyik.

Erre találták ki a kutyát. Csak ne mondanák ezek az emberek, hogy nagyon szeretik az állatokat!