Művészetfelfogások

2008 november 28. | Szerző: Fülöp |

Művészetfelfogásod térben és időben korlátozott érvénnyel bír – de ezt bizonnyal te is tudod.

A művész nem mindenkor szakadt ki a saját közösségéből. Nem mindig volt az önkifejezés a legfontosabb. Sőt! Az öntörvényű alkotás könnyen öncélúvá válhat, amint azt a modern művészet is mutatja. A hangsúly eltolódik az esztétizmus, a forma kultuszának irányába. A megbotránkoztatás, az új és a még újabb szüntelen hajszolása, az egyéniség (inkább Ego) középpontba állítása (természetesen a művészé). Közben elvész a tartalom, már csak a látvány, a hatás, az érthetetlenségbe burkolózás számít, már csak arról szól az alkotás, hogy a művész tusakodását ábrázolja, és megossza a közönséggel.

A formával való játék elfedi, hogy az alkotás maga úgyszólván semmit nem mond, semmiről nem szól. A művész célja immáron, hogy mindenki mástól megkülönböztethető legyen.

Egyénieskedés: tevékenységének jelentős része az egyéni, sajátos nyelv, kifejezésmód és eszköztár összeállításában merül ki. Akkor érzi magát alkotónak, ha sikerül saját stílust teremtenie. Az már nem is számít, hogy van-e mondandója. Esztétizmus.  

 

A művészet nem műfaji sajátosság. Nem attól érték valami, hogy milyen indíttatásból született, és milyen műfaji keretek között. Hanem attól, hogy a saját keretein belül milyen színvonalon alkot. Nem a pénzért alkotás, nem a ponyva különbözteti meg a minőséget a kacattól. A művészettörténet kiemelkedő értékeinek jelentős részét nem az öntörvényűen önkifejező művészek alkotásai teszik ki, hanem a pénzért, megbízásból, a közösség építésének céljából létrehozott művek. A reneszánsztól kezdődik a művészet leválása a közösségről, és jut el mára odáig, hogy olykor tudatosan leköpi a közönséget. A esztétizmusra fogékony elit pedig fürdőzik a gyönyörben, hogy leköpik, megvetik az alkotáson keresztül.

Hogy mennyire más szemlélet létezik egyidejűleg, arra álljon itt egy történet.

Egy magyar tanár kiment Kanadába indián gyerekeket oktatni. Tanórai feladatot adott az osztálynak, és európai szokás szerint jutalmat ígért annak, aki elsőként megoldja. Erre az indián gyerekek összedugták a fejüket, együtt megoldották a feladatot, és fennhangon, egyszerre bemondták a megoldást. Ha ugyanis valamelyik gyerek jelentkezett volna, azzal kiszakította volna magát a közösségből, amit mind ő, mind a csoport fájdalomként élt volna meg.

Tehát művészetfelfogásod térben és időben korlátozott érvénnyel bír. Ráadásul a történelem jelentős részében erkölcstelennek számított, mert akkor a szent és a profán volt a megkülönböztetés alapja, nem pedig az önkifejezés kizárólagossága.